Meddig kelnek a gömbölygek, The Project Gutenberg eBook of Szomoru napok by Mór Jókai

Szent Istenünk Felemeld ostorodat. Zsoltári ének egy hóhér házában! A csüggeteg ifju zavartan rezzent fel e hangokra. Végig futott egy párszor homlokán kezével, mintha eszméletet akarna lelkében költeni, összefüggést találni annyi zavart, kietlen esemény között, azután lassankint ismét visszasülyedt előbbi méla csüggetegségébe. Kis idő mulva azonban újra hallaték ugyanazon ének, de nem az előbbi harangzúgású férfihangon; menytiszta gyermeki meddig kelnek a gömbölygek kezde énekelni, bűbájosan csengve, mint az üvegharmonika hangja: — De tudjuk: hogy ki megvallja És átalja Azt nem űzöd el előled, Sőt te tőled Bűnbocsánatot az nyér.

Angyalok nem énekelhetnek szebben a menyországban, mint minő e szózat zenéje volt! Ki lehet ő? Bűnbocsánatot hirdető angyal egy hóhér házában? Hívd csak be!

SZOMORU NAPOK

Te medvebocs! Mekipiros bejött. Mégis vigyorogsz? Nesze még egy.

Sirsz mindjárt! Csinálj savanyú képet. Tedd össze a kezed.

Hunyd be a szemedet. A monstrum el kezdte mondani az imádságot. Az ember azt várta volna, hogy érthetetlenül fogja azt eldarálni. Érthető, komoly hangon mondta végig, szemei hunyva maradtak, arcza emberi alakot kezde elsajátítani, s szemeiből azon igéknél, melyek a bűnök kölcsönös bocsánatát hirdetik, két nehéz könycsepp gördült elő s végig folyt ránczos, durva arczán. Meddig kelnek a gömbölygek lecsapó villám viszhangzó dörgése, szólalt meg az embertelen gúnykaczaj közepett a mellékszobából reszkettető hangon a dicséret verse.

A földnek reszkető ingása kit jelent? Az utolsó hangok már a messzetávolban vesztek el. A lánczos eb rémülten vonított utána.

I. A HALÁLMADÁR.

A két hóhérlegény és a monstrum. A daczos, kevély nő megvetően fordult az egyik legényhez, s büszkén nézett le rá. Hisz anyám az, a félbolond. Éjente a padláson hálnak a hóhérlegények. Maga a bakó az udvarra nyíló szobában. Mekipiros pedig künn az akolban a lánczos kutya mellett. Minden elcsendesült. Künn elállt a szél, falevél sem mozdult, az alvó sóhajtását meg lehete hallani. Ilyenkor a legkisebb hang oly csodálatos félelemmel tölti el az álmatlanul virrasztót.

Majd mintha az ágy alatt elrejtett ember fészkelődnék; — vagy mintha a kilincset fordítná valaki, — vagy az ajtót zörrenti meg a szél, mintha valaki rázná kívülről, — kopognak, suttognak az ember körül, — éjjeli meddig kelnek a gömbölygek valahol papirosra akadnak, s úgy megzörögnek vele, mintha irna valaki a sötétben; — künn az utczán az emberek futnak, halkan dörmögve egymás közt.

A tornyok sorba három negyedet ütnek, nem tudni hányra? Az idő irtózatos hosszú, az éjszaka mélységes fekete. Szénából vetett ágyon, durva takaró alatt egymás mellett alszik a két hóhérlegény. Szemeik hunyva vannak. Nem, az egyik nem alszik. A mint észreveszi, hogy társa nem mozdul, lassan félrehajtja magáról a takarót s meddig kelnek a gömbölygek kelnek a gömbölygek a padlás belsejére lopódzik, meddig kelnek a gömbölygek lehasal, a gerendák közti hasadékon lenéz.

Azután fölkel, lábhegyen a kémény mellé suhan, a deszkafalon háromszor kopogtat, azután lemászik a hágcsón a padlásról, a hágcsót a nyílásról elveszi s füttyent a kutyának, az előjön; hallani a mint lánczos örvét megrázza nyakán s morogva, nyüzsögve a padlásajtó előtt lefekszik.

Ha feléje fordult, úgy tett, mintha aludnék, de mihelyt elvette róla tekintetét, felnyitá szemeit és utána nézett. A mint az utolsó nesz elhallgatott, felszökött im ez is álmatlan fekhelyéről s a padlás belsején fölkereste azon nyílást, hol társa lenézett. Könnyű volt rátalálnia, alulról lámpavilág tört keresztül a gerendázat hasadékán, mely a bakó szobájából jött.

Óvatosan hajlott oda és lenézett a keskeny nyíláson. Szigorún butorzott szobát látott maga előtt. A fal férgek az emberekben milyen jelek fekete szekrény állt, hármas lakattal bezárva, a szoba közepén kemény faasztal, két ágy egymás végében, egy nagy és egy kicsiny, s két kartalan háromlábú szék, az ablakban néhány elviselt könyv, az ágy fölött nehéz, rezes puska.

A halavány fényű lámpa az asztalra volt téve. Mellette egy gyermek olvasott a bibliából. A gyermek lábainál egy férfi feküdt, arczczal a földre borulva. Vedd ki a parazitát a testből roppant termetű férfi, egy óriás, a mint nagy, bozontos szürke hajjal fedett fejét egy gyermek lábaihoz fekteti, kinek szépségén megáll a szem, fogva marad a lélek.

Egy kedves kis szőke fejű angyal, — tizenkét-tizenhárom éves; — haja csaknem ezüstszőke, mint az árvalányhaj, mint a holdvilágsugár; — arcza mennyeien fehér, mosolygása mint angyalé; — meddig kelnek a gömbölygek fehér arcz mosolygása oly meddig kelnek a gömbölygek, mintha nem is öröm, nem is jó kedv volna az, mi benne festve van, hanem valami magasabb érzemény, melyet ismerni még nem eléggé tiszta az emberi szív.

Tán a buzgó hivő előtt jelenhet meg ily kép, midőn lelkét testéből kisírva, láthatlan védszentjéhez felzokog, s az egy mámoros ihlettség perczében megjelen előtte, oly alakban, minőnek ember nem képzelé, és lemosolyog reá, mintha mondaná: győztél az égen!

A vén ember ott fekszik a földön, ujjaival a hajába markolva, s nedves marad a föld, hová arczát lefekteté. Oh a te apád oly bűnös, oly bűnös! A gyermek leszállt hozzá és megcsókolá ősz fejét és tovább olvasott. A vén ember sírt keservesen. Ki mossa le azokat?

Egy nagyon veszélyes bőrbetegség Az utóbbiak közé tartozik az egyik legsúlyosabb bőrbetegség, a szőrtüszőgyulladás furunkulózismelyről dr. Ugyancsak összefügg a kór a rossz idegállapottal, a hiányos, illetve rendszertelen étkezéssel, az elégtelen mennyiségű pihenéssel. Ha az ember elegendő vitamint vesz magához, mindig kipiheni magát, elejét lehet venni a betegség kialakulásának.

Annyi embert megölni, ki engem soha sem bántott, ki nékem soha sem vétett. Hogy féltek a haláltól, milyen szomorúak voltak, hogy várták a kegyelmet, mint nézték, hogy nem jön-e a fehér zászló!

Oh mint kértek, mint csókolták kezeimet, hogy még csak egy pillanatig ne,… hiszen az élet olyan szép. És én nekem meg kellett ölnöm. Meggyilkoltam, — mert a törvény parancsolá.

A vén ember mély, keserű hörgésbe fojtá el sóhaját. Oh irtózatos, irtózatos! Embert fejétől elválasztani… S hátha ártatlan volt, hátha vére felkiált az égre, hátha tévedt a biró… Hatalmas menyei atyám!

Keresés űrlap

Ekkor meglátszék az arcza. Vihardúlta kemény arcz volt az, megbarnítva sok év napjától, szakállában egy-egy csomó megőszült, szemöldei feketék voltak. Alakjából egészen ki volt véve, minden izma vonaglott, reszketett.

A kis leány leszállt hozzá s kérlelve simogatá verítékes homlokát, ölébe vette nehéz fejét, s nem látszott félni tőle, pedig oly irtóztató volt. A vén ember összecsókolá a gyermek kezeit, lábait, s félénken, gyöngéden átölelve nagy, ideges, reszkető kezével, odabújt hozzá, arczát ölébe rejté és suttogva, meg-megszaggatva fojtottan beszélt, mintha az iszonyú szavak alatt kiszakadna nagy melléből a lélekzet. Három napig ült a siralomházban, minden ember siratta, a ki látta, — ezen fiatal embert azzal vádolták, hogy apját megölte.

II. A HÓHÉR CSALÁDJA.

Nem tagadhatta, ott aludt a szobában, s a kés az ő véres ágyába volt elrejtve. Egyik az édes anyja volt, a másik édes testvére. Hiába sikolták, hogy ártatlan ő, hogy nem szabad meghalnia, s ha vétkes volna is, megbocsátanák neki azt a gyászruhát, hiszen csak ők az árvák, ők vesztettek mindent!

Hasztalan, meg kellett halnia. Mikor leült elém a halálos székre, letevé ruháját, még akkor is felém fordult, és azt mondá: «fáj, hogy meg kell halnom, mert ártatlan vagyok». Bekötém szemeit. De kezem reszketett, mikor hozzá vágtam, s a kezemre fecscsent vér meddig kelnek a gömbölygek, mint a tűz… Oh gyermekem! Egy év előtt egy országos zsiványt végeztem ki; mikor a hágcsóra léptem vele, nevetve hozzám fordult, azt mondva: «ezen a helyen kend egy szép, fiatal gyermeket fejetlenített meg, kit apagyilkolásért elitéltek, annak az apját is én gyilkoltam meg, s a kést ágyába rejtém el.

Egy nagyon veszélyes bőrbetegség

Kössön fel hamar»… Oh, leányom, te fehér angyal, — könyörögj Istennek, hogy e szavakat hagyja elfelednem. Az Isten jó, az Isten nem haragszik senkire. Minek sirsz? Hiszen te nem vagy rossz ember, mert ha az volnál, engemet nem szeretnél. Lásd, a múlt nyáron két kis gyermek a faluból az erdőbe ment virágot keresni, ott az égi háború utolérte őket, s a mint egy fa alá menekültek, hogy meg ne ázzanak, ott a villám mindkettőt agyonütötte.

Pedig a villám az Isten fegyvere, s ezek is ártatlanok voltak. Ő tudja, hogy miért ad életet és halált, mi nem.

Legújabb írások

Eredj aludni jó apám. Az Isten mindenütt közel van, s nem fordul el senkitől, ki szemeit hozzá fölemeli.

Lásd, én mindenütt látom őt. Fejem fölött van, ha alszom, kezemet fogja, ha a sötétben járok; látom, ha az égbe nézek, látom, ha szemeimet behunyom. Ő nem kerül senkit. A nagy, izmos ember lassan inogva állt térdre. Keblére szorítá a fehér gyermeket s fölemelé durva, kemény arczát. Föltekinte s ajkai rángatóztak, álla reszketett, mintha imádkoznék, s könyei megeredtek.

Azután fölemelkedék. A kis leány átkarolta favastagságú izmos karját. Hagyá magát tántorogva ágyához vezettetni, s ruhástól végig dőlt abban. Percznyi hánykolódás után dörgő horkolás reszketett a szobában végig, nyugtalanul meg-megszakadva.

Tojáskeltetés otthon lépésről-lépésre 3/3.rész S02E13

Olykor álmában szorongva, aggodalmasan kiálta fel, érthetlen, eszméletlen szótagokat, s nyögött irtózatosan. A kis fehér leány pedig eloltá a lámpát, mielőtt levetkőzék; — a feljött holdvilág sápadtan sütött át az ablakon, s arczát még fehérebbé, haját még ezüstösebbé varázsolta.

Oda sütött hófehér ágyára. Rásütött szelid szempilláira, mosolygó arczára, imát rebegő kedves ajkaira.

• A Sárga rózsában csak Borbíró ült egyedül.
• О чем они думали.
• Egy nagyon veszélyes bőrbetegség | Kárpátalja
• Férgek nasvay-ban

Így szállt rá az álom hófehér holdsugár képében. Mosolygó arczczal, összetett kezekkel, imádkozó ajakkal aludt el; az őriző angyal hófehér ágya fejénél… Hallgatva bámulta e jelenetet a padláson az ifju.

S midőn fölállt, sokáig elgondolkodva támaszkodék a padlatgerendának, merően bámulva lábai elé, melyek alatt oly két különböző lélek aludta álmait.